Joker

Ragyogóan sütött a nap a város minden egyes részére. Egyetlen árnyékos rész sem maradt a szabadban. Aki tehette ki sem mozdult, akinek mégis valami sürgős dolga akadt rendkívül sietett. Ezért figyeltek fel a molett lányra aki csigalassúsággal közlekedett talpig feketében. Hosszú csőnadrágja és pólója szintén fekete volt, akárcsak haja és nagykarimájú kalapja. Senkire nem nézett rá, őt viszont mindenki megbámulta egy pillanatra. Keze a zsebében matatott, majd elővett egy Joker-kártyát. Lassan a szájához emelte és szenvedélyes csókot nyomott a kártyára. Ezután ijesztő vigyor telepdett az arcára. Két ujja közé fogta a Joker-t, majd elrepítette. Szállt, szállt a kártya a levegőben majd letelepedett a járdára. A lány ebben a percben ledobta a nagykarimájú kalapot és boldogan szaladt haza. Nemsokára egy kisfiú sétált arra. Meglátta a Joker-t. Felvette, s abban a pillanatban neki is kiült az az ijesztő mosoly az arcára. Szeme utálatot kezdett el árasztani. Néhány nappal később újra erre sétált: talpig feketében. Boldog volt... hiszen még nem ismerte a kártya titkát...

A számok átka

Egy lány sétált a kihalt utcán. Hosszú, fekete hajába bele-bele kapott a szél. Tornacipőjének minden egyes lépését lehetett hallani, ahogy végigment az utcán. Nem volt sem szép, sem rendezett az út, a falak nagy része repedezett, és vakolatmentes volt. A járda repedezett darabjai között utat talált a gaz, és az útszélen is sok növény terpeszkedett. A lány magába fordulva nézelődött az utca „látványosságain”. Egyre nehezebben lépdelt, a súlyos iskolatáska nyomta a vállát, ezért mindig cserélgette melyik oldalát nyomja jobban.  Nemsokára elért egy kereszteződéshez. Azonban itt sem talált egy lelket sem. Kényelmesen fordult jobb oldalra, mit sem törődve a gyötört piros lámpa, figyelmeztető fényével. Ekkor hirtelen felhúzta inge ujját, és ránézett a kezére. Tollal irkált számok virítottak hófehér alkarján. Azonban ezek a számok egyre csak csökkentek, mintha valaki letörölné, majd újra felírná őket. Háromszáztizenegy, háromszáztíz, háromszázkilenc… a számok egyre csak fogytak. A lány egyre gyorsabban szedte a lábait, a végén már szinte futott. Szemével mohón nézett mindenfelé, mintha csak látni akarna valamit. A kihalt utcák visszhangozva verték vissza lépéseinek zaját. Minden másodpercben eggyel kevesebb volt a szám a lány kezén. Kettőszázkilencven, kettőszáznyolcvankilenc… csökken, csökken, csökken! A lány viszont sehol sem talált egy árva lelket sem. Az arca félelmet tükrözött. A táskájából egy üveg vizet halászott ki, és futás közben inni kezdte. A szemét egyetlen pillanatra sem vette le az utcáról. Különböző sikátorok, utak, parkok, üzletek mellett haladt el, és senkivel nem találkozott. Mintha csak itt hagyták volna ezt a várost az utókornak, és elmentek volna innen. A lány most már bizonytalanul pislogott mindenfelé, mintha csak attól tartana, hogy valaki rátámad. A számok pedig megállás nélkül mutatták, hogy csökkennek: Kettőszázegy, kettőszáz, százkilencvenkilenc… mindjárt vége a számlálásnak ezen a fura firkán. Ekkor a lány már teljesen feladta. Leült egy padra a parkban, összetette két kezét, és imádkozni kezdett, miközben könnyek folytak le az arcán. Negyvennyolc, negyvenhét, negyvenhat… a három számjegyből már csak kettő maradt. A lány hangosan és velőtrázóan sikított, miközben ömlött a könny a szeméből elmosva sminkjét, így feketévé színezve arcát. Tizenegy, tíz, kilenc… talán vége lesz már? Öt, négy, három, kettő, egy… ekkor a lány leesett a padról. Élettelenül feküdt a földön. Egy valami azonban még mindig mozgott rajta. A számok. Mínusz egy, mínusz kettő, mínusz három… a lány nem élt többé. Évekkel később, egy fiú sétált arra. Megtalálta a parkot, és egy csontvázat a pad mellett. Azonban egy dolog mozgott ezen a csontvázon… számok. Mínusz egybillió, mínusz egybillió-egy… a fiú leült a csontváz mellé, felhajtotta inge ujját, és neki is megelevenedtek a számok a kezén: kettőszázkilencven, kettőszáznyolcvankilenc… és a fiú most már értette: hiába kapott még egy esélyt az élettől, itt nem fog találni egyetlen egy élő embert sem, aki segíthetne rajta. El fog veszni újra. Ebben a városban nem él egy ember sem. Pedig ha meglátná azt az egyet, akkor már élhetne is tovább. De nem, itt nincsen senki. A fiú ottmaradt a lány csontváza mellett, majd percekkel később őt is elnyomta a számok álma…